Borsod megye hírek

Teljesen megújult a a szirmabesenyői egészségügyi központ

Teljesen megújult a a szirmabesenyői egészségügyi központ

A szirmabesenyői egészségügyi központ több mint 125 millió forintból újult meg és kapott új eszközöket a Széchenyi 2020 program keretében. A beruházás 75 millió forint uniós és 50 millió forint önkormányzati támogatásból valósult meg.

 

Huszti Gábor polgármester elmondta: a '80-as években épült központ felújítása már évek óta indokolt volt, az épület elavult, több helyen beázott, korszerűtlen, a fenntartása nem volt költséghatékony. A projekt átfogó célja az egészségügyi alapellátó-rendszer infrastruktúrájának fejlesztése volt. A központ helyet ad két felnőtt háziorvosi, egy gyermekorvosi és két fogorvosi körzetnek, ügyeleti ambulanciának, valamint a védőnői szolgálatnak. Ellátja Szirmabesenyő több mint 4100 lakosát, emellett a környék hét települése orvosi ügyeleti szolgálatával mintegy 15 ezer embert. 

 

Teljesen megújult a a szirmabesenyői egészségügyi központ

A projekt átfogó célja az egészségügyi alapellátó-rendszer infrastruktúrájának fejlesztése volt

 

Az épületet teljesen felújították, megújuló energiaforrással látták el, valamint korszerű eszközöket szereztek be. A polgármester azt is közölte: a családsegítő központ infrastrukturális fejlesztésével javul a szolgáltatások minősége, ennek eredményeként az intézmény kistérségi központtá válhat.

Ász Hírportál

Bulvár hírek

Partnereink

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye