Borsod-Abaúj-Zemplén Megye online
Friss hírek Helyieknek

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE ONLINE

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE HÍRPORTÁLJA

Hozzászólok! 

Borsod Abaúj Zemplén Megye vezető hír

Köztisztviselői napot tartottak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Tiszaújvárosi Termál -és Strandfürdőben ünnepelték délelőtt a Köztisztviselői napot július 1-én, mintegy négyezer önkormányzati dolgozó szórakozhatott a fürdőben.

 

Dr. Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Kovács János megyei főjegyző és Csikász Gábor Tiszaújváros alpolgármestere köszöntötte a megyéből érkezett köztisztviselőket.

Dr. Mengyi Roland beszédében emlékeztetett arra: a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete 1996-ban kezdeményezte, hogy a köztisztviselői törvény 1992. évi életbe lépésének emlékére Magyarországon Július 1-je legyen a Köztisztviselők Napja.  Az első, félhivatalos ünnepnapot aztán 1997, július elsején tartották meg.

 

A kötetlen programot a Kulcs Magazin által szervezett könnyed, színpadi produkciók színesítették, műsort adott a 4-Dance Club, Rokker Zsolti, Tabáni István, Wolf Kati, a Dolly Roll és az United együttes.

 

A Miskolci Nemzeti Színházban délután kezdődött Gálaesten együtt ünnepelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Miskolc Megyei Jogú Város.

 

Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei kormánymegbízott elmondta: július 1-e a köztisztviselők mellett a kormánytisztviselők napja is. Mint mondta: a kormány egy évvel ezelőtt kezdte meg a közigazgatás újjászervezését.

 

Beszédében hangsúlyozta: a Kormány és a köztisztviselők tisztességes munkája a szemléletváltás alapja, a „jó állam” létrehozása, a közfeladatok hatékony és polgárbarát ellátása a cél.

 

Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta: a jó közigazgatás olyan, mint a friss levegő. Amikor adott és automatikus, senki nem veszi észre a létezését, ám a hiánya azonnal érezhető.  Kiemelte: a hazai közigazgatás színvonala nemzetközi összehasonlításban is kiválónak mondható. 

 

Figyelmeztetett: a 21. századi polgárnak olyan köztisztviselőre van szüksége, aki tisztában van a jogrendszerrel, az ügyintézés folyamataival, és eligazodik a helyi sajátosságok között is. Főként ez utóbbi tulajdonsága teszi a közszolgát alapvetően megbízhatóvá és hitelessé. 

 

Ugyanakkor ma már nem elegendő önmagában a jogrendszer ismerete. A szolgáltató állam polgárai olyan köztisztviselőt igényelnek, akire a szakmai jártasságon túlmenően jellemző az empátia, a türelem és a lelkiismeretesség is – mondta a Közgyűlés elnöke. Egyúttal kiemelte: az ország, és ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplén Megye versenyképességének javításában kihagyhatatlan a közszféra. Hatékony és jól szervezett közigazgatás nélkül ugyanis a gazdaság nem lehet versenyképes.

 

 Dr. Csiszár Miklós miskolci jegyző meglátása szerint a köztisztviselői munka egyfajta életforma, amelyen keresztül a polgárok megítélik a közhivatalokat, az önkormányzatokat.

 

Az eseményen – mások mellett - tiszteletét tette Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Riz Gábor országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke, Csöbör Katalin, Sebestyén László és Ódor Ferenc országgyűlési képviselők, Dr. Kovács János megyei főjegyző, továbbá Zsiga Marcell és Pfliegler Péter miskolci alpolgármesterek.

 

A Gálaesten kitűntetéseket is átadtak: idén, „Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzatáért” Díjban részesült Tóthné Dr. Majoros Mária osztályvezető és Török István főosztályvezető. Főjegyzői Dicsérő Oklevél elismerésben részesült Alvári Ferenc vezető-főtanácsos, Nagyné Székely Erika főtanácsos, Dr. Sáfrány Borbála osztályvezető és Simon Gáborné főtanácsos.

Hozzászólás

www.borsodmegye.com