Múlt év decemberében az ÁNTSZ regionális intézete - mint elsőfokú hatóság - elutasította a Szent Ferenc Rehabilitációs Kórház 80 aktív tüdőgyógyászati és 40 aktív reumatológiai ágyának visszaállítására irányuló kapacitásmódosítási eljárás iránti kérelmet.
Vasárnap,
Ágota
A kórház kérelmének az adott alapot, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) kimondta: törvénytelen volt az a 2007 elején hozott miniszteri határozat, amellyel az aktív ágyakat elvették az intézménytől.
Az elutasítás indoka volt, hogy kapacitásmódosítási eljárást a hatóság hivatalból folytathat le, tehát az egészségügyi szolgáltató, jelen esetben a Kórház kérelmére történő eljárás nem lehetséges. Márpedig a Kórház elsőként az ÁNTSZ regionális intézetéhez fordult.
Másfelől az ÁNTSZ az adott esztendőre vonatkozó, hivatalból lefolytatandó kapacitásmódosítási eljárásban a meglévő, finanszírozott kapacitásokat figyelembe véve csak annak korlátai között hozhatja meg döntését. Ez pedig azt jelentette, hogy a Szent Ferenc Kórház az LB állásfoglalása ellenére sem kapja vissza aktív ágyait - egyenlőre.
Mindezt természetesen nem hagyja annyiban a Szent Ferenc Kórház fenntartója, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat. Az ÁNTSZ után további jogi lépéseket tervez.
- Ha nem is közvetlenül, de mindenképpen érte anyagi kár a megyei önkormányzatot, illetve az általa fenntartott intézményt, a Szent Ferenc Kórházat azáltal, hogy törvénytelenül elvették az aktív ágyait, amivel presztízveszteséget is okoztak -mondta a döntéssel és annak következményeivel kapcsolatban Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke.
A Kórházat 1959-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat jogelődje alapította Tüdőgyógyintézetként. A 2007 évben végrehajtott kórházi struktúraátalakítás eredményeként az aktív ágyakat és a csanyiki telephelyet - amely a Bükk kapujában, Miskolc határán, de már jó levegőjű, erdős részen helyezkedik el - elveszítették.
- Az anyagi kár nehezen összegezhető, de csupán azzal, hogy a kórház csanyiki részlegében megszűnt az ellátás, több tízmillió forint a veszteség. Ehhez jön még egy, legalábbis eddig eladhatatlan ingatlan, a csanyiki telephely, amelynek az őrzéséért újabb milliókat kell kifizetnünk. Évekkel korábban végrehajtottuk az intézmény fűtéskorszerűsítését is, amelynek részletei még terhelnek bennünket. Íme egy rossz döntés látható következménye. És ehhez még tegyük hozzá azt is, hogy a Szent Ferenc Kórház a kapacitásmódosítás előtt adósságmentesen működött, akárcsak most. A bírósági döntéssel bebizonyosodott az, amit tudtunk: törvénytelenül vették el a gyógyulni vágyóktól az aktív ágyakat. A közgyűlési határozatnak megfelelően a lakosság érdekében és saját igazunk bizonyítása miatt is először az ÁNTSZ-hez fordultunk, de az elutasításból az tűnt ki, hogy ez a hatóság nem illetékes dönteni. Kutatjuk, hogy melyik jogi fórum dönthet - fejtette ki a megyei közgyűlés elnöke.
Időközben törvényi módosítás is született, mely szerint a mindenkori miniszternek nem joga a kapacitások változtatása, így egy esetleges kormányváltáskor a miniszter sem dönthet „csak úgy" a kapacitásokról.
- Ha el kellene fogadnunk egy jogellenesen létrejött állapotot, az azt jelentené, hogy nem jogállamban élünk. Legalább azon aktív ágyakhoz ragaszkodunk, amelyek működtetéséhez minden feltétel adott, s ezek a reumatológiai ágyak. Ennek érdekében egyeztetéseket kezdeményeztem Miskolc város vezetésével, hogy a két egészségügyi bizottság - a megyei és a városi - közös ülésen tárgyaljon a kialakult helyzetről. Tudomásom van arról, hogy a Szent Ferenc Kórház igazgatója ez ügyben szintén tárgyalni kíván a polgármesterrel és a városi kórház igazgatójával. Abban bízom, hogy a két önkormányzat közötti egyeztető fórumon konszenzusra jutunk és továbbra is keressük azt a hatóságot, amely konkrét döntést hozhat - mondta Ódor Ferenc.
Mokrai Mihály, Miskolc alpolgármestere a Boon internetes lap megkeresésére annyit mondott: továbbra is készséggel állnak az egyeztetés elé. Mindezt „mennyire veszik komolyan": a Boon szerint egy decemberi tárgyalás során a városvezetés felajánlotta, hogy integrálják a Szent Ferenc Kórházat a Misek Kft.-be. Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzatának döntése értelmében 2009. március elsejétől nonprofit gazdasági társaságként működik - a többek között - a Diósgyőri Kórházból és a Semmelweis Kórházból álló MISEK Kft., amellyel kapcsolatban 2009. októberében láttak napvilágot sajtóhírek. Ebben két városi ellenzéki képviselő, Tavaszi Zsolt (Fidesz) és Garamvölgyi Attila (KDNP) tarthatatlannak nevezte a kialakult helyzetet. Garamvölgyi Attila, aki egyúttal a Misek felügyelőbizottságának is tagja, azt mondta: szakmai program nélkül jött létre a Misek Kft., a Fidesz-KDNP már az alapításkor aggályosnak tartotta ezt a kórház-átalakítást. Ezek az aggályok bebizonyosodtak, a társaság 60 napon túli tartozásállománya meghaladja a 650 millió forintot, és tartani lehet attól, hogy eléri az egymilliárdot. A kórház a csőd felé rohan és a városvezetés ezt tétlenül nézi - ez volt 2009. október végén.
A kórház ügyvezetése a KDNP-s politikus szerint sorozatosan kisebb-nagyobb szabálytalanságokat követett el, a tulajdonos értesítése nélkül önállóan közbeszerzési eljárási felhívást jelentetett meg. Romlottak a betegellátás feltételei, szakmai hiányosságok is mutatkoznak, nem javult a költséghatékonyság és a dolgozók körében nőtt az elégedetlenség - sorolta az ellenzéki politikus a 2009-es év végére kialakult helyzet főbb ismérveit.
Tavaly októberben a városi közgyűlés a Misek Kft. ügyvezetőjétől megvonta a bizalmat, majd decemberben új igazgatót nevezett ki.
Kása Miklós, a kórház igazgatója a 2007-es adatokat idézi fel: a Szent Ferencben 2007. április elseje előtt 160 ágyon tüdőgyógyászati ellátás működött, ez volt az intézmény fő profilja. További 40-40 ággyal rendelkezett a reumatológiai és a belgyógyászati osztály. Az akkori szakminiszter, Molnár Lajos döntése alapján mindezt megszüntették, azóta az intézmény 282 ágyas rehabilitációs intézetként működik. Az addigi 160 tüdőgyógyászati ágyból nyolcvan megszűnt, a fennmaradó nyolcvanat pedig felosztották az edelényi kórház, valamint a Szent Ferenccel majdnem szemben, az út másik oldalán, a miskolci önkormányzat fenntartásában működő Semmelweis kórház között 30-50 arányban. Kása Miklós szerint az edelényi átcsoportosítás szakmailag még magyarázható, hiszen ott régóta folyik tüdőgyógyászati munka, de a Semmelweis kórházban egyetlenegy tüdőgyógyász szakember sem volt. - A Szent Ferencben papíron 2007. áprilisától megszűnt az aktív ellátás, három hónapig mégis mi láttuk el a tüdőgyógyászati feladatokat, mert a szemközti intézmény nem volt felkészülve a betegek fogadására - mondta a kórházigazgató.
A reumatológia 40 ágya a diósgyőri kórházhoz került, ahol hasonló helyzet állt elő. Az igazgató véleménye szerint a mai napig jobbak a feltételek a két szakterület ellátásához a Szent Ferencben, mint a másik két intézményben együttvéve.
Ráadásul a Szent Ferencben a szakmai stáb két orvos kivételével együtt maradt, így ha visszakapnák az aktív ágyakat és megkapnák az ahhoz járó finanszírozást is az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP), akkor még új munkahelyeket is teremtve újra tudnák indítani a tüdőgyógyászatot és a reumatológiát.
Időközben az is kiderült, nem csak az ÁNTSZ-hez, de az OEP-hez sem tartozik ez az ügy, mivel szerintük nem finanszírozási, hanem törvényalkotási kérdésről van szó. Az Egészségügyi Minisztérium szerint a Legfelsőbb Bíróság ítélete nem kötelezte új eljárás lefolytatására a szaktárcát, így semmi nem indokolja a jelenlegi helyzet megváltoztatását. Ezzel együtt - ha a térség szakmai szervezetei, vagyis a Regionális Egészségügyi Tanács, valamint az ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézete indokoltnak látják - van lehetőség a kapacitások módosítására.
A Szent Ferenc Kórház jelenleg 282 rehabilitációs ágyon, 6 szakmai profillal lát el gyógyító-megelőző szolgáltatást a megyeszékhelyen. A kórház papíron visszanyerte ugyan ágyait, de ettől még nem kapta vissza aktív osztályait.
PIB
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




