Átszakadt töltések, szivárgások, igen magas vízállás a Hernádon, védekezés mintegy 90 településen, önkéntesekkel együtt 10 000 ember a gátakon. Heroikus küzdelem az árvízzel. Összefoglaló május 18-19-ei árvizi védekezésről, időrendben visszafelé haladva.
Péntek,
Hilda
2010. május 18.
A legfontosabb feladat jelenleg az árvíz elleni védekezés, "ha ezen túlvagyunk, akkor nézzük meg, mi a további feladat" - mondta a leendő belügyminiszter a Borsod megyei Edelényben és Ócsanáloson, ahol a Bódva és a Hernád rekord vízszintje okoz gondot. Pintér Sándor a borsodi városokban tájékozódott a helyi védekezési munkákról, a Bódva és Hernád menti töltések állapotáról, a védekezéshez szükséges feltételekről.
Az MTI kérdésére azt mondta, valóban vészhelyzet van, csak körbe kell nézni a térségben, az érintett területeken. A védekezéshez, kárelhárításhoz szükséges források kapcsán úgy fogalmazott: "van 800 millió forint, ez biztos, ez benne van a vis maiorban. A többi tartalék, hogy hol van, azt még idáig nem sikerült megtudnunk. Remélem, hogy a későbbiekben meglesz" - tette hozzá.Arra kérdésre, mennyi pénzre lehet szükség, úgy fogalmazott: csak Miskolc 250 millió forintot "elvisz", és ha összességében nézzük a területet, le a Tiszáig, amely feltehetően már felszívja majd ezt a vízmennyiséget, akkor ennél lényegesen több pénzre lesz szükség.
13 órakor Ócsanáloson sajtótájékoztatót tart Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter, Dr. Ódor Ferenc, a Megyei Védelmi Bizottság elnöke és Pelczné Dr. Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke. A részletekről hamarosan beszámolunk.
Edelényben stagnál a Bódva vízszintje, továbbra is folyamatosan homokzsákokkal emelik a töltés magasságát, a város északi részén a folyó átáztatta a töltéseket. A délelőtt folyamán Edelényben látogatott Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter úr, akit Molnár Oszkár polgármester tájékoztatott a kialakult helyzetről.
A megyében sajnos a vízzel elöntött területek száma tovább növekszik, mivel az éjszaka folyamán többször és most is folyamatosan esik az eső, a töltések már alul és felül is átáztak.
Sok százan védekeznek a Bódva, a Hernád és a Sajó gátjain, valamint azokon a településeken, ahol a megáradt patakok vize veszélyezteti a községeket. Varga Mihály mérnök ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság titkára hétfő esti tájékoztatása szerint az éjszakai órák kritikus helyzetet teremthetnek, minden eshetőségre felkészültek. Az éjszakai órákban a gátakra több száz fáklyát, lámpákat, homokzsákokat szállítanak ki, főleg Sajóecseg, Boldva, Hernádszentandrás, Kiskinizs, Ócsanálos térségében. Mind három folyó mentén folyamatosan védekeznek, erősítik, magasítják a gátakat.
Molnár Oszkár, Edelény polgármestere elmondta: a szakemberek szerint a gátak bírni fogják a rájuk nehezedő hatalmas nyomást, de ennek ellenére fel kell készülni egyes utcák lakóinak a kitelepítésre is.
Edelényben ma 16 órakor összeül a Megyei Védelmi Bizottság, majd 17 órától sajtótájékoztatót tartanak a kialakult helyzetről.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jelentése szerint négy olyan körtöltéssel védett település van, ahol kitelepítést terveznek: Kiskinizsről 360, Ócsanálosról 280, Felsődobszáról 450, Hernádszentandrásról pedik 397 ember kimenekítése várható. Edelényben a gátak rossz állapota miatt - gátszakadás esetén - négyszáz kimenekítendő emberrel számolnak. (MTI)
Szikszón javult a helyzet, a Vadász patak visszahúzódott a medrébe. A házak ugyanakkor még mindig vízben állnak. A szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház parkolója is vízben van, de a földszinten már elkezdett visszahúzódni.
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ÉKÖVIZIG) ma kiadott tájékoztatása szerint a hajnali órákban újabb csapadékzóna érte el a vízgyűjtőket, az intenzívebb csapadék a Bodrog és a Felső-Tisza vízgyűjtőjére terjed ki. Az eddigi adatok és a radarképek alapján a lehullott csapadék mennyisége általában 5-15 mm között volt.
A Sajó folyó szlovákiai alsó szakaszán lassan apad és hasonló a helyzet a hazai folyószakaszon a Bódva torkolatáig. Sajópüspökinél a tetőzés óta 48, Sajószentpéternél 17 cm-es az apadás. Hazai területen Felsőzsolca térségében 430 cm-es vízállással a tetőzés közelében van.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság titkára,Varga Mihály mérnök ezredes elmondta, hogy vízügyi szakemberek, katonák, polgári védelmisek dolgoznak a Tornyosnémetiről Miskolcra vezető 3-as út felsőzsolcai és arnóti körforgalmi csomópontjánál a Sajó áradása miatt. Az utat víz borítja, azt lezárták a forgalom elöl.
Az autósokat Felsőzsolca belterületi útjaira terelték, a városon keresztül haladva lehet Miskolc, Sátoraljaújhely, illetve a szlovákiai Kassa felé közlekedni. Az M30-as autópályáról a Budapest felöl érkezőket a szirmai lehajtónál terelik le. A Miskolcról kivezető négysávos út három sávját lezárták, a város határában lévő bevásárlóközpontnál csak egy sávon, váltakozó irányban, rendőri irányítás mellett halad a forgalom, 10-15 perces torlódásra lehet számítani. A rendőrség a közúti fuvarozókat arra kéri, hogy kamionjaik, teherautóik, ha tehetik, kerüljék el Miskolcot, miután az M30-as autópálya Miskolc-keleti lehajtóját lezárták, a kerülőutak pedig a teherjárművek forgalmát nehezen bírják. (MTI)
A Sajó folyó áradása miatt önkéntes segítők jelentkezését várják.
A Bódva szlovák határmenti szakasza rendkívül lassan apad. Hazai szakaszon Hídvégardónál tegnap este 20 órától 304 cm a vízállás. Szalonnánál ma reggel 6 órakor 298 cm-es áradó vízállás jelentettek és további emelkedés valószínű.
A Rakaca-patakon folytatódik az apadás és a Rakaca tározó vízszintje is fokozatosan csökken.A Bódván és a Rakacán érkező, valamint a hazai területen befolyó vizek hatására Szendrő térségében minden eddigit meghaladó vízmagasság alakult ki. Tegnap 14 óra óta 288 cm-es vízállást észlelnek és ebben a helyzetben lényeges változás a mai napon nem várható.
A Hernád hajnaltól tetőzik Méránál 458 cm-es vízállással, Gibártnál még lassan árad - ott a vízállás ma reggel 6 órakor 486 cm. Gibárt alatt folytatódik az ütemes áradás.
A Bodrog is intenzíven árad, Felsőbereckinél ma reggel 6 órakor 610 cm-es, Sárospataknál 527 cm-es vízállást észleltek.
A Tisza folyó felső szakaszán árad, de a vízállások még elmaradnak a készültségi szintektől. a tisza és a Bodrog árhullámának hatására Tokaj alatt a hét közepétől készültségi szint feletti vízállások kialakulására kell számítani.
Ma napközben újabb csapadék várható, amelynek mennyisége ugyan valószínűleg elmarad az elmúlt napokétól, de mindenképpen számottevőnek ígérkezik. (ÉKÖVIZIG)
Ócsanálosnál a Hernád mellékágán is folyik a védekezés, a polgárőrség és a miskolci Rendészeti szakközépiskola diákjai közül nagyon sokan segítenek, egyenlőre a helyzet a körülményekhez képest elfogadható. A Hernád vízszintje jelenleg a gáttól kb. 25-30 cm-re van. A Hernádon kritikus a helyzet, a védekezésben résztvevők a folyó tetőzését a csütörtöki nap folyamán várják.
Kiskinizs határában a Hernád kilépett a medréből, az út le van zárva mert a víz átfolyik rajta. Kiskinizs után Hernádkércs innen megközelíthetetlen, az eső továbbra is esik. A közút felől homokzsákokkal igyekeznek megvédeni a települést.
Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a 3-as számú főútról Szikszó felöl, valamint a 37-es számú főútról Szerencs felől, továbbá Arnótról az M30-as autópálya felhajtója, illetve Miskolc csak Felsőzsolcán keresztül közelíthető meg. (MTI)
Az éjszaka Arnóton volt szükség kiköltöztetésre, a Sajó miatt húsz embert kellett kimenekíteni. A település határában található körforgalomtól a Miskolc felsőzsolcai végében levő körforgalomig le kellett zárni a hármas utat.
Átszakadt a töltés hajnalban a Borsod megyei Edelényben, a L'Huillier-Couburg kastély felé lévő oldalon. A víz hajnalban a belvárosi híd alsó peremét súrolta. Ha a szintje tovább nő, a hídtól folyásirányban felfelé felduzzadó víz máshol is átcsaphat a gáton, lakott területeket veszélyeztetve. A védelmet vezető Molnár Oszkár polgármester a szakadást követően kicsit lejjebb átvágatta a gátat, a víz szintje ennek ellenére tovább emelkedik.
Az Edelényt fenyegető megáradt Bódva töltése már három helyen van átszakadva. A város közepén található közúti hídtól folyásirányban lefelé a jobb oldalon mintegy 100 méterre hajnalban, további 1-200 méterrel délebbre nemrég bontotta el a víz a töltést. Jóval messzebb viszont szándékosan vágták át, hogy csökkentsék a gátra nehezedő nyomást. A polgármester elmondása szerint szerették volna még délebbre is átvágni a töltést, de erre nem kaptak engedélyt, mert a lépés lakott területeket veszélyeztetett volna. A mesterséges átvágáson át egy 500 ezer köbméteres ideiglenes tárolót - szántóföldeket - töltenek fel. Egyelőre nem tudják megbecsülni, hogy mikor telik meg.
Közben a közúti hídtól északra a víz a város legalacsonyabb töltését veszélyezteti, jelenleg mintegy 200 ember pakolja a homokzsákokat, de a víz így is átcsap már a nyúlgát fölött. Ha a víz szintje eléri a híd alját, a helyzet gyorsan tovább romolhat. A hídtól délre a víz körülöleli a kastélyt és elkezdte megtölteni a patak régi medrét, amit az elmúlt évtizedekben beépítettek; itt sok ház áll már vízben. A polgármester megerősítette, hogy a szlovákiai vízgyűjtő területen reggel óta zuhog, mintegy 20 milliméter (négyzetméterenként két liter) eső eshetett.
A gátakon van ahol már 80 cm-rel kellett megmagasítani a töltést, mivel a Bódva szintje folyamatosan emelkedik, nem tudják mikor fog tetőzni.
Az Edelénytől északra lévő Rakaca-víztározó megtelt, és mivel annak is átázott a töltése, védekezésből megnyithatják a zsilipét. Ezt a vízmennyiséget valószínűleg már nem bírnák ki Edelény gátjai. (index.hu)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010. május 17.
Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök szerint is vészhelyzetet kell elrendelni a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén. A kezdeményezést délelőtt a megyei védelmi bizottság is támogatta, Bajnai Gordon pedig arra kérte a Kormányzati Koordinációs Bizottságot, hogy ezt erősítse meg.
Bajnai Gordon kora délután az árvíz sújtotta térségbe indult, többek között Miskolcra és Bódvára. 14 órakor Miskolcon, a Megyeházán tartott sajtótájékoztatót, ahol meghallgatta Ódor Ferenc megyei közgyűlési elnök, Káli Sándor polgármester beszámolóját a kialakult helyzetről, a további lépésekről. A sajtótájékoztatóról itt olvashat bővebben.
A Bódva árhulláma miatt házak állnak vízben Szendrőn. A település északi részénél, Szalonna felé a legkritikusabb a helyzet, de a Szuhogy felé vezető út mentén is már a közút közelében van a víz, több házat mos az ár. A portákon körülbelül 30-50 centiméteres víz áll, a lakók küzdenek a vízzel, talicskával, kocsival hordják a homokot, a zsákokat.
Szaniszló János polgármester szerint várhatóan a kedd délelőtti órákban leállhatnak a Rakacai víztározó szifonjai, ez nagy segítséget jelentene, és ha nem esik újabb eső, apadhat a vízállás. A polgármester közölte: már csak lassú, pár centis emelkedéseket észlelnek, vélhetően hamarosan tetőzhet a folyó. (Index, MTI)
Vészhelyzet elrendelését kezdeményezi az árvízi védekezést irányító Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén.
Edelényben és Szikszón is rossz az árvizi helyzet. Szikszón több kilométeres kocsisor torlódott fel a 3-as főút városon átvezető szakaszán, ahol a kamionokat, amelyek nem tudnak az úton megfordulni, szakaszosan próbálják meg átengedni a településen, ahol a Vadász-patak a település nagy részét elöntötte.
Edelényben a nyúlgát már csak 20-25 centivel magasabb, mint a folyóvá duzzadt patak. Most a város hídja alatt 20 centivel áll az áradó patak vize.
A Hír TV információi szerint mintegy kétezer embert telepítettek ki eddig a megáradt patakok miatt Szikszón, Emődön, Edelényben és Sátoraljaújhelyen. Ezeken a településeken hajnaltól vámosok illetve a katasztrófavédelem emberei és helyi önkéntesek is segítenek, több ezer homokzsákkal próbálják elállni a víz útját. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság kilenc órakor ült össze - ők dönthetnek az esetleges veszélyhelyzet kihirdetéséről.
A szikszói kórházban mintegy 240 beteg van, ellátásukról gondoskodni tudnak. A kórház a 3-as számú főút mentén található, a városon átvezető Vadász-pataktól nem messze, amely ismét hatalmas mennyiségű vizet hoz magával a hegyekből. Szikszón a Vadász-patak gátján túl lévő házakból is kellett költöztetni családokat. Szikszón hétfőre virradó éjjel hirtelen öntött ki a Vadász patak, elöntve a kórház alsó szintjét. A település mélyebben fekvő területein már nem kitelepítésről, hanem kimentésről lehet beszélni: motorcsónakos tűzoltók 40 embert hoztak ki a derékig érő vízből - mondta Szentes György, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen a Ronyva-patak elöntötte a város alsó részét, eddig körülbelül 400 embert kellett kiköltöztetni– tudta meg az MTI. Ezen a területen már védhetetlen a vízfolyás– közölték a katasztrófavédelmi szakemberek, akik jelenleg az ipari parkot próbálják megmenteni az ártól. Eddig 400 embernek kellett elhagynia otthonát, de pontos számot még nem lehet tudni, ugyanis körülbelül 700 embert kell majd kimenekíteni. Egy iskolai étterem, egy tornaterem telt meg a kiköltöztetett emberekkel, de újabb helyiségeket kell megnyitni.
Rendkívül magas a Bódva vízszintje, a Borsod megyei Szalonnán az éjszaka két családot kellett kiköltöztetni, Szendrőnél 80-100 házat veszélyeztet közvetlenül a folyó, Edelényben pedig egész éjjel magasították a töltést, hogy a mederben tartsák a vizet.
Hömpölyög a Bódva a völgyében, az április közepén tengerként jellemzett vízfolyás most még nagyobb. A folyó mentén lévő településeken éjjel is megfeszítve védekeztek. A homokzsákokat már jóval korábban, még a reggeli órákban elkezdték rakni, hogy védjék a lakosságot. A völgyben haladva több helyen vízátfolyás nehezíti a haladást, az eső hétfőre virradóra, a hajnali órákban állt el, addig folyamatosan esett, áztatva ezzel felülről is a gátakat.
Edelényben egész éjjel rakták a homokzsákokat, magasították a töltést, hogy megpróbálják az óriási árhullámot a mederben tartani a település belterületén. A vízügyi szakemberek azt mondták: hétfőn tetőzhet a Bódva Hídvégardónál, 300-310 centiméteres értékkel, az eddig mért legnagyobb vízállás itt 291 centiméter volt.
Nem sokat javult a helyzet Miskolc kiliáni, diósgyőri városrészében, továbbra is utak sokaságán hömpölyög a megáradt Szinva-patak vize. Az éjszaka is több százan védekeztek homokzsákokkal Miskolcon, tűzoltók, a Városgazda Kft. emberei, egyetemisták, továbbá civilek. A tűzoltóság tájékoztatása szerint az ár levonulásáig nincs hova szivattyúzni a vizet.
Folyamatosan ellenőrzik a Hámori-tó vízszintjét is, ha eléri a kritikus pontot, a Szinvába kezdik el engedi a vízét.
Az utóbbi napokban lehullott hatalmas mennyiségű csapadék következtében Sajószentpéter több utcája is víz alá került.
Vasárnap délutánra megszűnt a belváros árvízveszélye Kazincbarcikán, ugyanis a Mátyás Király úton homokzsákokkal elterelték a Tardona patakot, így épületek nincsenek már veszélyben, csupán néhány garázst nem tudtak megmenekíteni a víztől. Felső-Barcikán viszont továbbra is aggasztó a helyzet.
boon.hu
MNO.hu
hírtv.hu
index.hu
baz.hu
Fotók: Pásztor Imre
| << | 2010 Szeptember | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz





