Keresés az archívumban:
OK

 Vasárnap,    Ágota
Csúcsjelentkezés a Népek Tavaszán és diákolimpia döntő

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács, a Megyei Természetjáró Szövetséggel közösen március 15-e tiszteletére hirdette meg a „Népek Tavasza" teljesítménytúrát.

Az oktatási intézményeknek előzetesen kellett jelentkezniük. A várható iskolai résztvevők száma 700 fő. A Magyar Diáksport Szövetség a vidéki iskolák utazásához és a gyerekek nevezési díjához támogatást biztosít. Az iskolai résztvevők 15 és 10 km-es távokon túráznak, rajt mindkét távon 7.00-9.00 óra között az Ómassai túristaháztól, illetve a Herman Ottó Emlékparkból.

 

Ezzel szinte egy időben ismét nagyszerű diákolimpiai esemény színhelye Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Március 12-14 között Tiszaújvárosban randevúznak az ország legjobb női és férfi középiskolás kosárlabda csapatai. A nyolc lány és nyolc fiú csapat az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium és a Tiszaújvárosi Sportcentrum tornacsarnokában küzd a diákolimpiai bajnoki címért. A verseny ünnepélyes megnyitására tegnap került sor az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium tornacsarnokában. A résztvevőket Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Koscsó Lajos, Tiszaújváros polgármester köszöntötte, majd Martinek János olimpiai bajnok, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke nyitotta meg az országos döntőt.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre vasárnap délután 1 körül kerül sor az Eötvös tornacsarnokában.

<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Borsod- Abaúj- Zemplén megye képgaléria
Ragyogó időben, pompás hangulatban telt a szeptember 3-a annak, ...