Keresés az archívumban:
OK

 Vasárnap,    Ágota
Félmilliárd forintos gyorssegély, Habsburg György Borsodban

Félmilliárd forint - ennyivel segíti az OTP Bank a hazai árvízkárosultakat. Ez az adomány az elmúlt húsz év legnagyobb egyösszegű felajánlása, amely a Magyar Vöröskereszthez érkezett. Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke tegnap ellátogatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, az árvíz által leginkább sújtott területekre.

Az elmúlt húsz év legnagyobb egyösszegű adományát utalta át az OTP Bank a Magyar Vöröskereszt részére, hogy gyors és hatékony segítséget nyújthasson a májusi ítéletidő károsultjai számára.
A Magyar Vöröskereszt a kezdetektől részt vesz a májusi esőzések miatt kialakult árvízi védekezésben. Legutóbb kedd este a Pest megyei szervezet 50 darab takarót jutatott el Bőny településre. A Győr-Moson-Sopron megyei szervezet folyamatosan segítséget nyújt a térségben a kitelepített lakosságnak. A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete kedden késő este hat kisteherautót és 14 főt indított útnak Edelénybe, többek között tartós élelmiszerekkel, takarókkal, evőeszközökkel felszerelve. A szervezet elsősorban a mentésben résztvevők ellátását segíti - adta hírül a Magyar Vöröskereszt Sajtóirodája.

Csütörtökön Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke is Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe látogatott, ahol az árvíz által leginkább sújtott településeket - Miskolc, Szikszó, Sátoraljaújhely és Edelény - kereste fel. Előtte a Megyeházán tartott sajtótájékoztatón elmondta: az OTP Bank adománya természetesen az egész ország területén bajba került embereknek nyújt segítséget a Vöröskereszten keresztül, de kiemelten Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, ahol a legnagyobb károkat okozza az áradás. A Vöröskereszt a pénzbeli adományt természetbeni adományként juttatja el a rászorulóknak a Megyei Önkormányzat és a Megyei Védelmi Bizottság segítségével.

E mellett a Megyei Önkormányzat további felajánlásokat is kap cégektől, magánszemélyektől, amelynek kihelyezését a Védelmi Bizottság döntése alapján hozza meg.

<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Borsod- Abaúj- Zemplén megye képgaléria
Ragyogó időben, pompás hangulatban telt a szeptember 3-a annak, ...