Keresés az archívumban:
OK

 Péntek,    Elvira
Harmadszor is: Csokifesztivál Szerencsen

A hét végén tartandó szerencsi III. Országos Csokifesztivál véglegesített programjáról tartottak tegnap sajtótájékoztatót a szervezők Miskolcon, a Megyeháza Szász-termében.

Koncz Ferenc országgyűlési képviselő (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke mint ötletgazda beszélt a korábbi évek sikereiről. Hozzátette, az idén sem maradhat el a Guinness csúcskísérlet, a világ legnagyobb bonbonjának egy tonnánál is többet kóstáló csokoládé alapanyaga már napok óta hűtőteremben várja a megformázást.
Takács István ügyvezető a szerencsi csokoládégyártás múltjáról, a gyár leépülésének okairól beszélt, majd elmondta, hogy az egykor gyártott édességek mindegyikét újra gyártják az általa vezetett Bon-bon Kft műhelyeiben. Az üzem mintegy kilencven alkalmazottal dolgozik Szerencsen, elsődleges szempontként veszik figyelembe a hagyományos gyártást.
Ekker Róbert szobrászművész, az egykor volt csokigyár grafikusa a csúcskísérlet kivitelezőjeként vett részt a sajtótájékoztatón. Megjegyezte, nem kis fejtörést okozott számára a megoldás, hiszen két hektoliter, bonbonhoz illő Tokaj-hegyaljai nedű képezi az óriási édesség lelkét. Az alkotóművész hozzátette, számos kivitelezésre váró ötlete van még, így az elkövetkezendő évek csokoládéfesztiváljai sem maradnak csúcskísérlet nélkül.

Az elmúlt két esztendő csokis eseményeinek fotóit, híreit, filmjeit, illetve az idei év részletes eseményeit a 
III. Csokoládéfesztivál hivatalos honlapján megtekintheti.

 

 

<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6 789101112
13141516171819
202122232425 26
272829    
Borsod- Abaúj- Zemplén megye képgaléria
Ragyogó időben, pompás hangulatban telt a szeptember 3-a annak, ...