Ünnepélyes keretek között vették át a monoki Kossuth Lajos Emlékmúzeumban a Kaliforniában élő magyar származású Stephen Windsor által adományozott Kossuth levelet. A kormányzó amerikai emigrációban írott levelét eredetiség vizsgálat után helyezték el a múzeum egyik tárlójában.
Stephen Windsor magyarországi látogatása alkalmával hozta magával a családja birtokában lévő levelet. A szándéka az volt, hogy az ereklyeként őrzött iratot a monoki Kossuth emlékháznak adományozza. A levelet Kossuth Lajos 1852-ben, amerikai útjának végén írta.


Az ajándék átvételének egyetlen feltétele volt: az eredetiség hivatalos igazolása. Ebben pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat segítette az ajándékozót. Közreműködésüknek köszönhetően elkészült a Katona Tamás történész által jegyzett szakértői vélemény, amely hitelesíti a levelet. Tehát győzött Kossuth, s az igazság!
A levelet október 29-én ünnepélyes keretek között, meghatottan adta át az adományozó Magyarországon élő unokahúga, Kerber Ildikó a Kossuth szülőházban.
Szepessy Zsolt, Monok polgármestere elmondta, nagyra értékeli, hogy vannak még ilyen jólelkű, Magyarországról elszármazott emberek, akik nem maguknak tartják meg féltett kincsüket... A legjobb helyre, Kossuth Lajos szülőhelyére került a levél. Hangsúlyozta: „Úgy fogunk vigyázni rá, mint egy nemzeti kincsre. Stephen Windsor úr nagylelkűségét pedig Monok legmagasabb kitüntetésével igyekszünk megköszönni és meghívjuk községünkbe."
„Kossuth a szabadságharc ügyének támogatása érdekében utazott az USA-ba, a szabadság hazájába. Elutazása előtt írta ezt a levelet W.T. Coggshall újságírónak, aki végig kísérte útján...Stephen Windsor a mai világban kissé szokatlan módon önzetlenül átadta ezt a levelet, amely itt, Kossuth szülőházában lesz a legjobb helyen. A megyei önkormányzat ebben, mint koordinátor vett részt. Örülünk, hogy segíthettünk" - jelentette ki Gergely Zsolt, a közgyűlés alelnöke, aki átadta a levelet hitelesítő szakvéleményt és a hiteles fordítást a múzeum igazgatójának.

A dokumentumokat ezt követően elhelyezték a múzeum egyik tárlójában, Kossuth ivópohara, írótáblája, s egykoron kibocsátott váltók mellé.
Az ünnepségen a helyi dalkör stílszerűen Kossuth nótákat énekelt, bizonyítva: őrzik a hagyományokat a zempléni faluban.
