A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Dísztermében bonyolították le azt a hagyományos programot, amelyen jeles tanulók, diáksport szervezetek, valamint általános- és középiskolák vehettek át díjakat a közelmúltban elért tanulmányi és sporteredményeikért.
Vasárnap,
Ágota

A péntek délelőtti eseményen Koncz Ferenc, a Megyei Önkormányzat alelnöke mondott köszöntőt. Beszédében - egyebek mellett - kiemelte, az elmúlt években egyfajta visszaesés jellemzi az iskolai sportoktatást, de a jelenlegi kormányzati sportfinanszírozás mellett nem is várhatók el országra, esetleg világra szóló eredmények, dobogós helyezések. Pedig az iskolai testnevelés a tömegsport alapja, amely nélkül nem létezik versenysport. Azt érzékelni, hogy elkötelezett edzők, sportolók, gyermekek és tanárok élnek hazánkban, ám ez kevés, ha ehhez a területhez sincs megfelelő hozzáállás felsőbb szinteken. Nagyon remélem, hogy a hátrányok ellenére is eljutnak azokba a magasságokba a most ünnepelt diákok, amelyekbe nem egy, megyénkben élő fiatal már eljutott - mondta a közgyűlés alelnöke.
A díjazás rendszeréről
Az utóbbi időben az oktatási intézmények területén olyan nagymértékű volt az átalakulás - elsősorban az összevonások -, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács közgyűlése úgy döntött, az értékelési rendszert is ennek megfelelően alakítja át. A pénteki ünnepi ülés volt az első, amikor már ennek alapján adták át a díjakat a legeredményesebb diáksport szervezeteknek.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye legeredményesebb Diáksport Szervezete
I. Általános Iskola kis létszámú iskolák kategóriája
- Arany János Általános Iskola Mezőnagymihály-Gelej
- Rákóczi Julianna Általános Iskola és Óvoda Sajóhídvég
-
Tompa Mihály Általános Iskola Igrici
II. Általános Iskola közepes létszámú iskolák kategóriája
- Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Iskolája Sárospatak
- Bem József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Miskolc
- Szepsi Csombor Márton Gimnázium, Szakképző, Általános Iskola Szikszó
III. Általános Iskola nagy létszámú (500-799 fő) iskolák kategóriája
- Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Művészetoktatási Intézet Encs
- Újváros téri Általános Iskola Ózd
- 21. sz. Általános Iskola Miskolc
IV. Általános Iskola nagy létszámú (800 fő feletti) iskolák kategóriája
- Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Tiszaújváros
- Pollack Mihály Általános Iskola Kazincbarcika
- Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Miskolc
V. középfokú oktatási intézmény 5-8 évfolyamos kategóriában
- Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium és Kollégium
- Herman Ottó Gimnázium Miskolc
- Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium Miskolc
VI. Középiskolák - nagy létszámú iskolák leány kategória
- Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola Miskolc
- Herman Ottó Gimnázium Miskolc
- Földes Ferenc Gimnázium Miskolc
VII. Középiskolák - nagy létszámú iskolák fiú kategória
- Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium Kazincbarcika
- Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros
- Földes Ferenc Gimnázium Miskolc
VIII. Középiskolák - kis létszámú iskolák leány kategória
- Diósgyőri Gimnázium és Városi Pedagógiai Intézet Miskolc
- Ságvári Endre Gimnázium Kazincbarcika
- Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola Miskolc
IX. Középiskola - kis létszámú iskola fiú kategória
- Herman Ottó Gimnázium Miskolc
- Diósgyőri Gimnázium és Városi Pedagógiai Intézet Miskolc
-
Ságvári Endre Gimnázium Kazincbarcika

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye „Jó tanulója, jó sportolója"
Általános iskola kategóriában kitüntették
- Godó Dánielt
miskolci Bársony János Általános Iskola 8. osztályos tanulóját, kölyök válogatott jégkorongozóját. A Miskolci Jegesmedvék SE sportolóját. - Urbán Dánielt
A miskolci Avastetői Általános Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 7. osztályos tanulóját, serdülő válogatott atlétáját. A MISI SC sportolóját. - Maksa Balázst
A miskolci Kazinczy Ferenc Általános Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Miskolc-Tapolcai Tagiskola 7. osztályos tanulóját, serdülő válogatott judosát, az MVSC sportolóját. - Brogli Rékát
A Sajószentpéter Központi Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola 6. osztályos tanulóját, kerékpár - duatlon versenyzőjét, a Cross To Save Hungary sportolóját. - Gercsák Szabinát
A miskolci Avastetői Általános Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 6. osztályos tanulóját, serdülő válogatott judosát. A Miskolci Vasutas Sport Club sportolóját. - Fónagy Gabriellát
A miskolci 21. Sz. Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskola 8. osztályos tanulóját, aranyjelvényes atétáját. A MISI SC sportolóját. - Ferencsák Dórát
A miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium 6. osztályos tanulóját, szinkronkorcsolyázóját. A Jégvirág SE sportolóját. - Lavotha Flórát
A miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola 8. osztályos tanulóját. A Miskolci CLUB-LAGUNA MISI úszóját. -
Montovay Petrát
A miskolci Herman Ottó Gimnázium 7. osztályos tanulóját, aranyjelvényes atlétáját. A MISI SC sportolóját.
Gimnázium kategóriában
- Pusztai Patrikot
A miskolci Diósgyőri Gimnázium és Városi Pedagógiai Intézet 10. évfolyamos tanulóját, junior válogatott judosát. Az MVSC sportolóját. - Pál Robint
A miskolci Avasi Gimnázium 12. évfolyamos tanulóját, junior válogatott atlétáját. A MISI SC sportolóját. - Kébel Zsófiát
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium 9. évfolyamos tanulóját, atlétát. A Tiszaújvárosi Atlétikai Club sportolóját. -
Zsigmond Vandát
A miskolci Diósgyőri Gimnázium és Városi Pedagógiai Intézet 12. osztályos tanulóját, a MISI-Diósgyőri Tájékozódási Futó Club aranyjelvényes ifjúsági válogatott sportolóját, tájfutóját.
Szakközépiskola, Szakképző Iskola kategóriában
- Hencz Gergőt
A miskolci Andrássy Gyula Műszaki Szakközépiskola 10. osztályos tanulóját, ezüstjelvényes atlétáját. A MISI SC sportolóját.
Felsőfokú Tanintézet kategóriában
- Zsigmond Szávát
A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatóját, a Diósgyőri Tájékozódási Futó Club I. osztályú hazai és nemzetközi versenyeken eredményesen teljesítő felnőtt válogatott sportolóját.
17. alkalommal köszöntötték a jók között is a legjobbakat
Daragó Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Testnevelési és Sportintézet igazgatója köszöntötte a három iskolafok legjobbjait, akiknek neve a Miskolc Városi Szabadidőközpont főbejáratánál elhelyezett márványtáblára is felkerül. Az általános iskolások közül a táblára kerül Maksa Balázs cselgáncsozó, a középiskolai díjazottak közül Pál Robin atléta, a felsőfokú kitüntetett Zsigmond Száva tájfutó lett.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Diáksportjáért emlékplakettet kapott: Diczházi Mónika, Tímár László, Szilágyi Attila, Kovács Nándor és Turay Gábor.
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




