Keresés az archívumban:
OK

 Péntek,    Hilda
Navracsics Tibor látogatása Borsod megyében
2010. jún. 1., kedd, 15.58.00

Az újabb, várhatóan ismét rendkívüli árvizi helyzetet okozó esőzés miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe látogatott ma délelőtt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes, hogy a helyszínen tájékozódjon a jelenlegi és a várható helyzetről.

Először a Megyeházán találkozott dr. Ódor Ferenccel, a megyei közgyűlés elnökével, a Megyei Védelmi Bizottság elnökével, valamint Varga Mihállyal, a Megyei Védelmi Bizottság titkárával. A megbeszélésen többek között elhangzott, hogy a szlovákiai vízgyűjtőterületről a májusi árhullámot kiváltó csapadékmennyiség hullhat a mai és a holnapi napon, amely újabb, jelentős árhullámot idézhet elő. A hazai szakaszokon a védekezéskor kiépített gátrendszerek és megtámasztások még védelmet nyújtanak, azokat nem bontották el, de a folyamatos esőzés miatt - a megye területén szinte minden nap esett és esik most is - a gátak átáztak, a védekezésben részt vevők fáradtak.
Ezt követően Sajóecsegen a helyi polgármester és Rétközi Ferenc, a katasztrófavédelem megyei igazgatója fogadta a miniszterelnök-helyettest és a Védelmi Bizottság elnökét. A helyszínen megtekintették az eddigi védekezési munkálatokat. A két héttel ezelőtti árvízben csak Sajóecsegen 56 ezer homokzsákot raktak le, hogy megvédjék a települést, ezeknek a jó része még mindig kint van. Újságírói kérdésre felelve Navracsics Tibor elmondta, a kormány vizsgálja, hol van még pénz a rendszerben az árvízkárok kivédésére, a helyreállítási munkálatokra, mert félő, hogy a most megemelt összeg - 800 millió forintról másfél milliárdra emelték az az árvízi károsultaknak adható támogatás keretét - is kevés lehet.

<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  123 45
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Borsod- Abaúj- Zemplén megye képgaléria