Széphalomban A Magyar Nyelv Múzeuma újabb értékkel gazdagodott
Október 27-étől van Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által fenntartott A Magyar Nyelv Múzeumának Akadémiai Terme. A magyar tudománynak, művészetnek és irodalomnak is újabb, méltó emléket állítva.
A terem átadásán dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt; a kiállítást Lakatos István akadémikus, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának elnöke nyitotta meg.

Kazinczy Ferenc rajza (a Magyar Tudós Társaság „kerekasztaláról") ihlette a nyelvmúzeum ovális alakú, bástyaszerű épületrészét. A terembe most egy nagy, Kazinczy által is megálmodott „kerekasztal" került, 28 székkel, kis obeliszkekre vésett nevekkel: ezzel állítva emléket a Tudós Társaságnak, azaz a Magyar Tudományos Akadémia akkori tagjainak: Teleki József elnöknek és huszonhét tagnak.
A falon gróf Széchenyi Istvánnak, illetve Hébének, az ifjúság és tudás istennőjének, az Akadémia jelképének festménye látható, továbbá huszonegy magyar író és költő arcképe, valamint idézetek, vallomások a magyar nyelvről.
A terembe lépőt a bejárattal szemközti falrészen egy Berzsenyi-idézet fogadja:
„Mi az hát, ami a magyart emelheti?
Valóban nem más, mint az ész s erkölcs:
Csak úgy állhat meg a mi kis testünk,
Ha az lélekkel s erővel teljes."

Az Akadémiai Terem tanácskozásoknak, ünnepélyes alkalmaknak és időszaki kiállításoknak ad majd helyet.
Fél esztendővel azután, hogy Széchenyi István anyagi támogatásával a pozsonyi országgyűlésen a magyar nyelv ápolására, a tudományok és a művészetek magyar nyelven való művelése céljából Magyar Tudós Társaság alapításáról határoztak, egy másik nagyúr, gróf Teleki József maga és a testvérei nevében harmincezer kötetes családi könyvtárát ajánlotta fel a tudós társaság számára. Teleki József, az Akadémia első elnökeként ezzel a nemes cselekedetével a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának alapjait vetette meg.
www.nyelvmuz.hu
PBI