Keresés az archívumban:
OK

 Vasárnap,    Ágota
Színvonalas országos kosárlabda döntő

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács és a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium közösen rendezte meg a Diákolimpia VI. korcsoportos kosárlabda országos döntőjét.

A megnyitón a versenyzőket Bráz György, Tiszaújváros polgármestere köszöntötte, majd Martinek János a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke nyitotta meg a három napos küzdelemsorozatot. A nyolc lány és nyolc fiú csapat ideális körülmények között, nagyon magas színvonalú mérkőzésekkel örvendeztette meg a nagyszámú nézőközönséget. A Megyei Önkormányzat és a Tiszaújvárosi Önkormányzat hathatós támogatásának köszönhetően az érem, oklevél díjazáson kívül sok különdíj is gazdára talált. A fiú All Star csapatba beválogatták Szabó Norbertet az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium kosarasát. A Megyei Önkormányzat különdíját Szolnoky Zsuzsanna, a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola tanulója és Csabák Balázs, az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium kosárlabdázója vehette át.

 

Az országos döntő leány végeredménye:
1. Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimn., Szakképző Iskola és Kollégium Sopron
2. Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Budapest
3. Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd
4. Vasvári Pál Gimnázium Nyíregyháza
5. Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola Miskolc (Sörlei Tamásné)
6. Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Nagykanizsa
7. Baár Madas Református Gimnázium és Általános Iskola Budapest
8. Bolyai János Gimnázium Kecskemét

 

Az országos döntő fiú végeredménye:
1. Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Kaposvár
2. Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola Debrecen
3. Bolyai János Gimnázium Kecskemét Kovács Gergely
4. Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros (Benőcs Tibor)
5. Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma Debrecen
6. Nagy Lajos Gimnázium Szombathely
7. PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola Pécs
8. Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Budaörs

<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Borsod- Abaúj- Zemplén megye képgaléria
Ragyogó időben, pompás hangulatban telt a szeptember 3-a annak, ...