A turisztikai szakma legnagyobb hazai seregszemléjét március 5-7. között tartották a budapesti Hungexpo Vásárközpontban. Borsod-Abaúj-Zemplén megye is képviseltetette magát az Utazás 2010 kiállításon.
Vasárnap,
Ágota
Borsod-Abaúj-Zemplén megye standján megyénk több települése - így például Sátoraljaújhely, Boldogkőváralja, Tard - önálló prospektusokkal várta az érdeklődőket. Az esemény kezdetét sajtótájékoztató előzte meg, amelyen Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke is részt vett. Ezen elmondta: a 2009. év statisztikai adatai alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye első hat hónapjában a vendégforgalom kevésbé csökkent, mint országosan, a külföldiek hosszabb ideig maradtak megyénkben, főleg Lengyelországból, Szlovákiából, illetve Németországból érkezve hozzánk. Az elnök ismertette az ez évre várható színes programokat, turisztikai fejlesztéseket, fesztiválokat: az idei és a tavalyi évben is meghatározó fejlesztések zajlottak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében turisztikai szempontból, ennek is köszönhető, hogy a vendégforgalmunk kevésbé csökkent, pedig a megélhetés egyre nehezebb, egyre kevesebben utaznak.

baz.hu
Fotó: Végh Csaba
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




