Borsod megye hírek

Gyártócsarnokot épít a SEGA Szirmabesenyőn

Gyártócsarnokot épít a SEGA Szirmabesenyőn

A világgazdaságban a keleti térség befektetői egyre meghatározóbbak, az erőviszonyok teljes mértékben átalakulnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szirmabesenyőn, ahol új üzemcsarnokot épít a kínai érdekeltségű Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. (SEGA).

Az épület alapkőletételi ünnepségén a miniszter rámutatott: míg 2007-ben a világ összes beruházásának 81 százaléka nyugati tőkéből valósult meg, addig ez az arány 2018-ban megfordult, 58 százalék keleti országok tőkéjéből jött létre. Szijártó Péter úgy fogalmazott: a keleti nagyvállalatok nemcsak felvették a versenyt a nyugati országok befektetőivel, hanem sok esetben "hazai pályán" is legyőzték őket. A tárcavezető ismertette, hogy a SEGA miskolci üzeme a cég legnagyobb európai termelő gyára, amely 2003 óta működik a borsodi megyeszékhelyen. A vállalat autóipari termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, a szirmabesenyői gyártócsarnok 13,5 ezer négyzetméter alapterületű lesz. A logisztika mellett már itt kap helyet a termelés és a kutatás is.

 

Gyártócsarnokot épít a SEGA Szirmabesenyőn


A SEGA Borsodban ezidáig több, mint 15 millió generátort és 70 millió önindítót gyártott, 2018-ban 400 millió euró árbevétele volt.  A társaság célja, hogy hozzájáruljon a klímaváltozás elleni harchoz a személy- és haszongépjárművek károsanyag-kibocsátásnak jelentős csökkentése révén - hangzott el az ünnepségen. Szíjártó Péter hangoztatta: a magyar gazdaság zászlóshajója ennek a beruházásnak is köszönhetően az autóipar marad. A miniszter a gyár vezetésével stratégiai-partnerségi megállapodást írt alá.

Ász Hírportál

Bulvár hírek

Partnereink

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye