Borsod megye hírek

Kétmilliárdos onkológiai fejlesztés a miskolci kórházban

Kétmilliárdos onkológiai fejlesztés a miskolci kórházban

Az onkológiai ellátás fejlesztése érdekében csaknem kétmilliárd forintba kerülő eszközöket adtak át Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban.

A sugárterápiában használt új lineáris gyorsítókkal gazdagodott intézményben Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár azt mondta: a kormány a fejlesztésekkel az állampolgárok egészségének megőrzésére törekszik. Úgy fogalmazott: a miskolci megyei kórház a régió fontos intézménye, több mint 800 ezer ember ellátásáért felelős, a most átadott eszközökkel "a jövő települ ide". A készülékeket úgynevezett Cone Beam CT-vel integrálták, a lineáris gyorsítók pedig a legkorszerűbb orvostechnológiát jelentik.

 

Kétmilliárdos onkológiai fejlesztés a miskolci kórházban

 

Révész János főigazgató elmondta, először Miskolcon helyeztek üzembe ilyen berendezést kórházban. Az orvosok célja, hogy még hatékonyabban lássák el a betegeket - tette hozzá. Csöbör Katalin (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az eszközbeszerzések kapcsán kiemelte, arra törekednek, hogy a kórházban minden beteget a legmagasabb színvonalon lássanak el.

Ász Hírportál

Bulvár hírek

Partnereink

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye