Borsod megye hírek

Szerencsen újult meg kollégium

Szerencsen újult meg kollégium

A közoktatásra fordított források, ha azok jól hasznosulnak, akkor mindannyiunk számára a legjobb beruházást jelentik a jövőbe - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, a felújított középiskolai kollégium ünnepélyes átadásán.

Gulyás Gergely példamutatónak nevezte a mintegy 250 millió forintból, hazai és uniós források segítségével megvalósult beruházást, kiemelve, ha ehhez a fejlesztéshez hasonló módon, jól veszik igénybe a támogatásokat, akkor azok hosszú távon fognak hasznosulni. Jobb hasznosulás és befektetés aligha lehet az oktatásnál - jegyezte meg a miniszter, hozzátéve, a felújított kollégium nyolcvan, a katolikus gimnáziumban tanuló diák és a szakképzésben részt vevők számára biztosít lakhatást. Kifejtette, a kormány elsősorban az intézményi kereteket tudja biztosítani, de tartalommal feltölteni csak a kollégiumihoz hasonló közösségek tudják. Az, hogy milyen lesz az ország jövője, elsősorban a közoktatásban dől el, ezért fontos az erre a célra szánt támogatások jó felhasználása - közölte.

 

Szerencsen újult meg kollégium

Az energetikai felújítási munkálatok során hőszigetelték, megújították a külső és a belső homlokzatokat, valamint a vizesblokkokat is

 

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke beszédében egyedinek és példaértékűnek nevezte a komoly felújításon átesett kollégiumot, valamint reményét fejezte ki, hogy az épület a jövőben sok fiatal tehetség számára tud majd szállást biztosítani. Az átadáson részt vett Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára és Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője, Szerencs korábbi polgármestere is. A Szerencsi Tankerületi Központhoz tartozó, 1994-ben alapított kollégium épületét az energetikai felújítási munkálatok során hőszigetelték, megújították a külső és a belső homlokzatokat, valamint a vizesblokkokat is.

Ász Hírportál

Bulvár hírek

Partnereink

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye