
A felkészülés vége felé úgy tűnt, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatának védője, Balog Zoltán elhagyja a klubot. A már ősfradistának számító bekket Iránba csábították.
Csütörtök,
Abigél

A felkészülés vége felé úgy tűnt, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatának védője, Balog Zoltán elhagyja a klubot. A már ősfradistának számító bekket Iránba csábították.
„Korábbi csapattársam, Adnan szólt nekem még tavasszal, hogy lenne egy iráni lehetőség, de konkrét megkeresés csak a hencsei edzőtábor után történt. A Fradi vezetősége engedélyt adott nekem a tárgyalásra, így kirepültem Iránba. Az ott tapasztalt viszonyok azonban elgondolkodtatóak voltak, s mivel nem kaptam meg a szerződéstervezetet, így hazarepültem. Sajnos a Paks elleni bajnokiról lemaradtam, de szerencsére Prukner László bízott bennem és betett a Kecskemét ellen a kezdőbe. Évek óta belül játszottam, így még kicsit szokatlan, hogy szélsőhátvéd vagyok, de gyorsan meg fogom szokni. Örülök, hogy ismét a Fradiban játszhatok, mert bár az irániak később elküldték a szerződést, úgy döntöttem nem igazolok el, ráadásul a barátnőmet sem vihetném magammal az ázsiai országba, mert nem a feleségem."
Forrás: www.sportandmedia.com
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||