
Csütörtök,
Abigél

- Gyorsan eltelt, rövid volt a nyári szabadság, mégis szép és jó volt, minden percét élveztem. Itthon voltam Győrben, aztán következett a Balaton. A külföldi nyaralás most nem jött össze, de nem is baj, mert itthon minden nagyon jó volt. A Balcsin sokat buliztunk és strandoltunk, kertipartikon voltam, egyszóval minden ami belefért, nagyon élveztem a nyarat. Így kezdtem el a felkészülést a csapattal két hete. Ám most az a helyzet, hogy hétfőn ismét megműtötték a jobb térdemet a fehérvári kórházban. Ugyanis a múlt keddi edzésen, a futás után bevizesedett a korábban megoperált jobb térdem. Már futás közben is éreztem, hogy fáj, szurkál, alig mozgott. Elmentem Abkarovits Gézához, aki megállapította, hogy berepedt a belső porc, s nem lehet elkerülni a műtétet. Hétfőn volt a beavatkozás és pont most értem haza Győrbe a családomhoz. Én sem akartam elhinni ezt az egészet, üldöz a balszerencse, 2010 nem az én évem. Nagyon nehéz ezt lelkileg feldolgozni, hiszen újra kell kezdenem majd a felkészülést, az alapozást. De nem lesz egyszerű, hiszen most három hétig mankóznom kell, majd azt követően jöhet a rehabilitáció. Remélem, hogy hamar felépülök, de nem szeretném elsietni, elkapkodni a dolgot - mondta kissé szomorúan Mörtel Renáta.
Forrás: www.sportandmedia.com
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




