Borsod-Abaúj-Zemplén Megye online
Friss hírek Helyieknek

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE ONLINE

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE HÍRPORTÁLJA

Hozzászólok! 

Magyar sport

Ne legyen hosszú a hazaút

Mint az indítóállásban dübörgő versenylovak, úgy várja már a bajnoki rajtot Forgács András, az Enternet FC-Tatabánya védője. Hat hét felkészülés áll a csapat mögött, s hogy mindez, hogy sikerült szombaton este Pécsen kiderül.

- Én személy szerint örülök, hogy rögtön egy rangadóval kezdjük a bajnokságot, hiszen sokkal értékesebb egy ilyen rajt, mint mondjuk egy várhatóan középcsapat elleni. Ráadásul villanyfényes mérkőzés lesz, ami csak fokozza számomra az élvezeti értékét, ráadásul addigra várhatón kicsit lehűl a levegő, tehát igazi futballidő vár majd ránk a Mecsek lábánál - mondta András.

- A távolság és a késői kezdés miatt viszont pár szurkolóról lemondhattok.

- Szerintem a leglelkesebb kb. tíz fős mag, ide is elkísér. Tavaly sem játszottunk úgy idegenben, hogy ezek a srácok ne lettek volna ott.

- Csak aztán nehogy a kelleténél hosszabb legyen a hazaút...

- Nem hiszem, hogy szomorkodnánk hazafelé. Ez a csapat erősebb, mint a tavalyi, én az első háromba várom a Tatabányát.

Forrás: www.sportandmedia.com

Hozzászólás

www.borsodmegye.com